A „Szénhidrogének Magyarországon” című könyv bemutatója a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalban

2018 júl. 6.

2018. július 4-én került sor a jelentős részben a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat munkatársai által írt könyv bemutatójára a MEKH konferenciatermében.

A kiadvány a MEKH és az MBFSZ közötti együttműködés keretében – az előbbi finanszírozásában – jelent meg. A kötet szerzői között túlnyomó többségében az MBFSZ szakemberei találhatók, a szerkesztő Kovács Zsolt, a műszaki szerkesztő Piros Olga.  A kötet ezer példányban került kinyomtatásra rendkívül igényes formában.

A bemutatót Scherer Zsolt, a MEKH sajtófőnöke és szóvivője nyitotta meg, majd Dr. Nyikos Attila, nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettes ismertette a könyv megjelentetésének célját és körülményeit. Zelei Gábor, a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat elnöke a kiadvány megírásának szakmai hátterét mutatta be, majd Dr. Szabó György, mint az olajipari szakma doyenje, a MOL Nyrt. egykori vezérigazgatója méltatta a megjelent munkát. Kovács Zsolt, az MBFSZ munkatársa, a kötet szerkesztője „Szénhidrogén kutatási módszerek” címmel tartott prezentációt. Az előadást számos hozzászólás követte az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, a Bányászati Szövetség, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum képviselői részéről.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal kiadványa több mint háromszáz oldalon mutatja be a hazai szénhidrogén-termelés történetét, a kutatási területeket, illetve a termelési módszereket, ezzel adva átfogó képet a magyarországi szénhidrogénvagyonról. A kötet nemcsak a szakemberek, hanem a témában kutató hallgatók számára is ígér újdonságokat.

Zelei Gábor, a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat elnöke kiemelte: „Korábban már megjelent jó néhány kiadvány a magyarországi kőolaj- és földgázkutatásról, azonban ilyen részletességgel, átfogóan, az egész országra vonatkozóan még sosem. A kötet nagy segítséget nyújt majd a tapasztalt és az új kollégáknak egyaránt az új igények és feladatok megoldásában".

Fentieken túl a kiadvány átfogó képet ad a hazai szénhidrogénvagyonról, bemutatja a koncessziós pályáztatási rendszert, a szénhidrogénkutak lokális gazdasági és közösségi hasznosítási lehetőségeit, a nem hagyományos szénhidrogén-előfordulásokat, illetve a kutatás-termelés szakmai hátterét, intézményeit, az oktatási helyzetet és a munkaerőpiaci lehetőségeket is részletezi.

A könyv angol nyelvű szakmai fordítása folyamatban van, a kiadás a negyedik negyedévben várható.

A Szénhidrogének Magyarországon – Eredmények, lehetőségek című könyv elektronikus úton bárki számára elérhető a MEKH oldalán.